Test és lélek, mint külön létezők? Vajon mi a tudat, lélek, elme vagy hívd, aminek akarod? Csak az agyunkban végbemenő kémiai és fizikai folyamatok mellékterméke? Van egyáltalán szabad akaratunk? Boncoljuk fel ezt a témát.
Tételezzük fel, hogy a viselkedést nem a tudat határozza meg. Tehát amikor te úgy döntesz, hogy fel akarod emelni a kezed, akkor igazából nem a saját tudatos döntésed ennek az oka, csak a körülötted levő világ egy ingerére adott válasza az agyadnak. Ez az inger lehet például az, hogy ezt olvasod. Ezt még feltételezni is rossz érzés, nem? Így ennek a hatására már el is döntötted, hogy te nem fogod felemelni a karod, ezáltal tudatosan megvétóztad az ingert. De honnan tudod, hogy ez a vétó nem csupán egy másik agyi folyamat eredménye? Sok kutató szerint mind a szándék, mind a cselekvés tudattalan idegrendszeri munkálatok végterméke. A jelenséget, miszerint a cselekvéseinket nem azért hajtjuk végre, mert tudatosan így határoztunk, epifenomenalizmusnak nevezzük.
Az elméletet egy Thomas Henry Huxley nevű brit darwinista biológus fogalmazta meg, és azóta is sokat vitatott téma. Észrevetted, hogy miközben ezt a cikket olvasod, elfog valami kellemetlenség, mint ha valami nem stimmelne. Miért lehet ez? Először is az elmélet ellentmond jó pár vallási és filozófiai irányzatnak, melyek a mindennapjaink részét képezik. Mi más oka lehet? Talán az, hogy az elmélet ellentmond annak az érzésnek, amelyet tapasztalataid során összegyűjtöttél. Hogy emberként kiemelkedsz a többi élőlény közül, mivel tudatodra ébredtél, így befolyásolni tudod a cselekedeteidet szabad akaratod szerint. Mégsem ugrókötelezel miközben ezt olvasod. És nyilván… miért tennéd? Mondhatnád akár azt is, hogy csak azért nem ugrókötelezel, mert épp nem akarsz. De mivel eddig nem kaptál rá ingert, nem is gondoltál rá.
Azonban egy ilyen kis játék nem kell, hogy meggyőzzön, szóval lássuk a tényeket:
Bizonyos agysérülések látszólag tudatos jelenségek kiesését okozhatják. Sokszor emlegetett példa, amikor stroke után a beteg elveszti az arcfelismerő képességét. Ugyanakkor ezek az emberek hang alapján képesek felismerni a feleségüket, sőt azt is meg tudják állapítani, hogy milyen azckifejezést vág. De arc alapján nem tudják ki az. Mintha csak a tudatuk egy része veszne el. Ugyanakkor nem hallottunk még olyanról, hogy tudatos döntéssel kiválthatnál valamilyen agyi működést. Értsd, csak mert úgy döntesz, nem tudsz az agyadban kémiai folyamatokat beindítani.
Szintén hasonló eredményt hozott Benjamin Libet mérföldkőnek számító, sokat idézett kutatása. Ebben a kísérletben azt a feladatot kapták a résztvevők, hogy az egyik ujjukat hajlítsák be. Eközben egy időzítőt néztek, és meg kellett jegyezniük a pontos időt, amit mutatott, mikor tudatosult bennük a feladat. Mindeközben pedig EEG-vel mérték az agyi működésüket. A szándék tudatosulása, és az ujjbehajlítás közötti időeltérés átlagosan 206 milliszekundum volt. Azonban az agyi tevékenységet jelző EEG hullámok már a cselekvés előtt 500-1500 milliszekundummal megjelentek. Ezt az időt készenléti potenciálnak nevezzük. De mit is jelentenek ezek az adatok? Azt, hogy az érzés, miszerint döntéseket hozunk, csak a tudatosulása annak, amit az agyunk már eleve eldöntött.
A helyzet azonban nem ilyen fekete-fehér, szóval lássuk az ellenérveket:
Először is Libet kísérletével kapcsolatban több kérdés is felmerülhet. Akár otthon is tesztelheted, hogy ha kinyújtod az kezed, és elhatározod, hogy egyszer csak be fogod hajlítani, miközben egy stoppert nézel, nehéz megállapítani, pontosan mikor tudatosult az inger. Azt is megkérdőjelezhetjük, hogy mi van azokkal a döntésekkel, amiket nem racionálisan, hanem érzelmi alapon hozunk. Illetve, nem lehet, hogy az készenléti potenciálkor mérhető agyi aktivitás csupán a rákoncentrálás, vagy az elképzelés terméke?
Illetve, ahogy Iain McGilchrist is megfogalmazta, ahhoz, hogy döntést hozz, miért kell ezt a tudatoddal tenned? Miért ne lehetne a tudattalanod ugyanolyan értékűen a részed? A kísérlet, és az elmélet talán azért lett széleskörben elterjedt, és felhasznált indok, mert tökéletesen beleillik a materializmus világképébe. Eszerint minden visszavezethető anyagi szintű változásokra. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy a viselkedésünk csupán az agyunkban lezajló folyamatok függvénye.
Összességében a materializmus álláspontját nehéz cáfolni, mindemellett ez nem indikálja, hogy az életünk során ne mi hoznánk a döntéseinket. Szerinted azok, akik a szabad akarat ellen érvelnek, valóban azt gondolják, hogy azért olvastak a témáról kutatásokat, mert valamilyen kémiai reakció az agyukban erre késztette őket? És ha azt gondolják, hogy ez csak egy illúzió, akkor miért hagyják, hogy meghatározza az életüket? Elképzelhető, hogy csak azért, mert mindez passzol a manapság egyre népszerűbb nihilizmus kultúrkörébe. A nihilizmus tagad mindenféle társadalmi értéket, és elvárást, a cselekvés hiábavalóságát és a lét értelmetlenségét hirdeti. Azonban ha megismered, hogyan működik a döntéshozás folyamata, néhány trükkel hathatsz is rá. A jó döntéshozatal pedig az életminőséged javára mehet.
